ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

Alapítványunk legfontosabb célja óvodák, családi bölcsődék működtetése, kiemelt szintű nevelés, oktatás, az angol nyelv játékos megismertetése, valamint az anyák munkaerő piacon történő elhelyezkedése.

5. A Pedagógiai Program tevékenységformái

 

5.1. Játék

 

Programunk jellegéből adódóan nagy hangsúlyt fektetünk a kisgyermek alapvető pszichikai szükségleteinek kielégítésére, a SZABAD JÁTÉK-ra, figyelembe véve annak feszültségoldó, önértékelés kialakulását elősegítő képességfejlesztő és személyiség formáló hatását.

 

Mi a játék?

  • Sokrétű, összetett viselkedés.
  • Életmódot, életformát, elsődleges életkategóriát értünk rajta.
  • Szabad akaratból, külső kényszer nélkül jön létre.
  • Nem az eredmény, a teljesítmény, hanem maga a folyamat a fontos.
  •  A gyermek a játékba viszi bele belső történéseit, érzelmeit, vágyait.
  • Az igazán jó játék kialakulásának fontos feltétele, motiváló ereje maga a pedagógus játék iránti fogékonysága, játékra való hajlama, humorérzéke, rugalmassága.

 

A játék a gyermeket körülvevő természeti és társadalmi környezetre épül, abból táplálkozik, azt hívja életre.

 

A kisgyermekek számára minden a játékon keresztül közelíthető meg, minden, amit csinál, elsősorban játék. Ebből következik, hogy könnyű megkeresni azokat a lehetőségeket, amelyek a környezeti nevelés szempontjából is értékesek.

 

Játék közben természetesen fejlődnek a gyermekek azon értelmi és testi képességei, melyek szükségesek a környezeti nevelés követelményeinek megvalósításához.

 

Az egészségesen fejlődő, kiegyensúlyozott gyermek játéka ötletgazdag, elmélyült, nyugodt, örömteli, melyben kellemes élményeit újra átélheti, félelmei, elfojtott indulatai oldódhatnak, vágyai beteljesülhetnek.

Ezért a gyermek számára a világ megismerésének alapvető formája.

 

 

Az óvodapedagógus feladatai

 

  • A játékhoz szükséges feltételek biztosítása (hely, idő, eszköz, légkör, élmény).
  • A gyermekkorban megjelenő játékfajták tartalmának, minőségének fokozása, a gyermekek egyéni sajátosságainak, igényeinek figyelembevételével.
  • Különböző fejlettségű gyermekek együtt játszásának segítése.
  • A gyermek beszédkészségének fejlesztése a játék szituációkban.
  • A játék sokoldalú fejlesztő hatásának tudatos kihasználása.
  • A gyermekek fejlődésének nyomon követése (Fejlődési Napló)
  • Szükség és igény szerint az együttjátszás jelentőségének felmérése, támogató, serkentő, ösztönző modell nyújtása.

 

 

  • A csoportban csak annyi szabályt vezessen be, ami segíti a nyugodt, rugalmas, oldott légkör fenntartását, az alkotó cselekvést, a sokféle manipulációt és az elképzelések valóra válását.
  • Tegye lehetővé, hogy a családban, az óvodában, a tágabb természeti és társadalmi környezetben szerzett tapasztalatokat a gyermek újra és újra a játékban átélhesse.
  • Segítsen a szülőknek a gyermek életkorának és fejlettségének megfelelő játékfajták és eszközök kiválasztásában.
  • Tartsa be a játékirányítás elveit (önkéntesség, egyéni bánásmód, irányítás módjai...).

 

Játékfajták:

 

Gyakorló játék

  • Kiinduló pontja a véletlen mozgásból, cselekvésből fakadó siker.
  • Nagymozgások fejlesztése.
  • Percepciófejlesztés.
  • Az újszerű cselekvés ismételgetése örömforrás.
  • Szem-kéz koordináció fejlesztése.
  • Lehet: mozgásos, manipulációs,verbális, akusztikus.
  • Általa lehetővé válik anyagok tulajdonságainak megismerésére (felület, szín, forma, nagyság).
  • Szem – kéz koordinációt, finom motorikai fejlődést biztosít.
  • A testséma és percepció fejlődés alapja.

 

Konstruktív vagy építőjátékok

Ezen tevékenység során a gyermekek különböző játékszerekből összeraknak valamit. Eleinte ez spontán történik, majd az eredmény átgondolt, megtervezett, céllal végzett építés lesz.

 

  • Átéli az alkotás örömét, fejlődik kreativitása.
  • Tanulja, tapasztalja a rész-egész viszonyát.
  • Megfigyelő-képessége, gondolkodása fejlődik a modellkészítés során.
  • Matematikai ismereteket szerez.
  • Fejlődik a szem-kéz koordinációja.
  • Fejlődik percepciója.
  • Fejlődik verbális kifejező-képessége.

 

Szituációs – Szimbolikus – Szerepjáték

  • Nagyon gazdag tárháza van.
  • Tapasztalat, ismeret, elképzelés, érzelem ötvöződik benne.
  • Kezdeményezőkészség, önkéntesség, önállóság fejlődik általa.
  • A szabad választás lehetőségét biztosítja.
  • Szocializációs szerep fejlődésében nagy jelentőségű.
  • Kommunikációs készség fejlesztéséhez elsődleges játékforma.
  • Eközben a szervező készség előtérbe kerül.
  • Alapvető erkölcsi értékek és az együttélés szabályainak rögzítésére alkalmas.
  • A gyermekek a vállalt szerepeken keresztül ábrázolják a valóság számukra fontos mozzanatait.
  • Konfliktus feloldó hatású.

 

Szabályjátékok

Felölelik a teljes játékkört a maga mozgásosságával, az észlelést igénylő képi kultúrájával és teljes értelmi rendszerével.

  • Érzelmeket tanul, megtanulja indulatait fékezni.
  • Megtanulja a siker- és kudarctűrést.
  • Helyes magatartásformákat sajátít el.
  • Fejlődik közösségi érzése, felelősségtudata.
  • A szabályok betartása fejleszti önuralmát.
  • Fejlődik logikus gondolkodása.
  • Fejlődik észlelése.

 

Barkácsolás

Mindig a játék igényéből indul ki, kötetlen. Soha nem öncélú. Az elkészített eszközöknek mindig van funkciója.

l  Alapja a gyűjtő munka.

l  Beépítik a játékba, de lehet játékjavítás, - készítés is az indíték.

l  Széleskörű ismereteket ad az anyagokról, eszközökről.

l  Manuális készség fejleszthető általa.

 

Dramatizálás, bábozás

A bábozás a gyermek belső világának legkifejezőbb eszköze. Ezáltal eleveníti fel tapasztalatait, elképzeléseit, esztétikai és szociális élményeit.

 

A dramatizálás szoros összefüggésben áll a bábozással. Dramatizáláskor a gyermek saját, vagy irodalmi élményeit játssza el kötetlen módon. Ezek az élmények érzelmileg ragadják meg a gyermeket és hatnak rá. 

  • Saját vagy irodalmi élmények eljátszása.
  • Érzelmek és esztétika hatja át.
  • Jelentős az emlékezet, kreativitás, beszédkészség fejlődése.
  • Speciális kar-, és kézmozgást igényel.
  • Mozgás, mimika, gesztus megjelenítésére alkalmas.

 

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • Kirakók, memória, fűzős figurák, dominók, gyöngyfűző készlet, tükör, babakonyhai, babaszobai játékok, orvosi táska, szerszámok, babák, babakocsi, állatok, vonat szett, fa építőkocka, lego, duplo, papírtéglák, bábok, társasjátékok
  • Udvari játék: mászóka, csúszda, homokozó, babaház, többfunkciós „vár”

 

A fejlődés várható eredményei az óvodáskor végére

  • A játék folyamán a gyermek kezdeményező, alkalmazkodó, kitartó, alkotó, másokat elfogadó- segítő derűs, harmonikus, szeretetteljes személyiséggé válik.
  • Alakuljon ki a szociális magatartást alakító modellkötés.

 

 

 

5.2. Verselés, mesélés

 

Célja a műveltség megalapozása, a gyermek személyiségének formálása, viselkedés-kultúrájának alakítása, morális érzékenységének fejlesztése, önismeretének mélyítése, a környező világ megismerésének segítése, a gyermeki világkép stabilizálása.

 

A magyar gyermekköltészet, a népi, dajkai hagyományok, gazdag és jó alkalmat, erős alapot kínálnak a mindennapos mondókázásra, verselésre. A mese a gyermek érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésének és fejlesztésének egyik legfőbb segítője. A mese - képi és konkrét formában, esetlegesen a bábozás és dramatizálás eszközeivel - feltárja a gyermek előtt a külvilág és az emberi belső világ legfőbb érzelmi viszonylatait, a lehetséges és megfelelő viselkedésformákat.

Az óvodában a 3-7 éves gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodóan a népi - népmesék, népi hagyományokat felelevenítő mondókák, rigmusok, a magyarság történelmét feldolgozó mondavilág elemei, meséi -, a klasszikus és a kortárs irodalmi műveknek egyaránt helye van.

 

Feladata

 

  • A gyermekek olvasóvá nevelése, hogy később igényük legyen a folyamatos ismeretszerzésre az őt körülvevő világról.
  • A gyermekek belső, képi világának alakítása

 

Az óvodapedagógus feladatai

 

  • A gyermekre figyelő, szeretetteljes hangulat megteremtése, melyben érvényesül az együtt játszás öröme.
  • Naponta mesélés, verselés, mondókázás valamint lehetőség biztosítása a gyermekek számára is.
  • Irodalmi anyag színvonalas összeállítása, különös tekintettel a magyar népmesékre.
  • Az irodalmi anyag tudatos, igényes, idő- és alkalomszerű összeállítása, évszakoknak megfelelő, környezet megismeréséhez, ill. tevékenységekhez csoportosíthatóan.
  • A mesék kezdetben egyszerű, ritmikus ismétlődésekkel tűzdelt formáját váltsák fel a több szálon futó állatmesék, népmesék, történetek, népi játékok, közmondások, meseregények.
  • A mese és vers anyagát a csoport életkori sajátosságainak megfelelően válogassa össze.
  • A kisgyermekkorban kedvelt hagyományos formák - mondóka, verselés, mesélés, dramatizálás, bábozás - lehetőségének folyamatos biztosítása.

A siker mindig a nevelő szövegtudásán, aktivitásán, kapcsolatteremtő képességén múlik.

  • Minden korosztály nevelésében az ölbeli játékok alkalmazása, melyek a gyermekkel való kapcsolatteremtés eszközei is.,
  • A népi, a klasszikus és a kortárs irodalmi művek, megfelelő arányának alkalmazása fő szempont.
  • A szóbeliség és mozgás összekapcsolásának lehetővé tétele. Az irodalmi nevelés kulcskérdése, hogy az óvodában mindkét műfaj a szóbeliségben él és hat, pedig a vers: ősi formájában, énekelt, mozgással (tánccal) kísért szöveg.

Mondani, és csinálni kell kisgyerekeknek csak úgy érdekes.

  • Az irodalmi élmények vizuális megjelenítésére minél több lehetőség biztosítása.
  • Beszédfejlesztés, mely csak indirekt módon lehetséges, utánzásos alapon, játékon keresztül.
  • Személyes példamutatás, kommunikációs helyzetek teremtése, a gyermekek közötti párbeszéd ösztönözése.

Az óvodapedagógus szép beszédpéldájával, jó artikulációval, választékosan beszélő környezet biztosításával pozitívan befolyásolja a gyermek nyelvi fejlődését.

  • Beszédproblémák esetén a háttér felderítése elsődleges feladat, majd szükség esetén speciális szakember segítségének kérése, szülői tájékoztatás mellett.
  • A logopédussal jó együttműködés kialakítása, melynek során az érdekeltek pontosan ismerik saját és egymástól jól elkülöníthető, de azonos cél érdekében folyó feladataikat, munkamódszereiket.

 

A nevelőmunkát segítő eszközök

 

  • Bábok, ritmuseszközök, mesekönyvek.

 

A fejlődés várható eredménye az óvodáskor végére

 

  • Szívesen ismételget verseket, rigmusokat, mondókákat, szólásokat, találós kérdéseket.
  • Egyedül is vállalkozik az irodalmi anyag elmondására, újrajátszására.
  • Örömmel várja a mindennapos mesehallgatást.
  • Van kedvenc meséje, ismeri és visszaadja annak rövid tartalmát.
  • Szívesen mesél, versel, mondókázik, bábozik, dramatizál önmaga és társai szórakoztatására.
  • Tud meséket és történeteket kitalálni, azokat mozgásban megjeleníteni.
  • Alakul mese tudata, megkülönbözteti a valóságot az elvonttól.

 

5.3. Ének, zene, énekes játék, gyermektánc

 

Kodály a magyarság meghatározásaként a nyelvet és a zenét említi, harmadik fontos tényező mellettük a mozgás. Ezek a gondolatok számunkra is irányt szabnak, útmutatást adnak. A zene embert formáló ereje kihat az egész személyiségre.

A zenei nevelést már a születés előtt kell elkezdeni.

A saját néphagyományainkból való kiindulás mellett ügyelni kell arra, hogy csak művészi értékű zene lehet a nevelés anyaga.

 

 

 

 

 

Célja

 

  • Fogékonnyá tenni a gyermeket a szép befogadására, formálni ízlését, emberi magatartását.

 

 

Az óvodapedagógus feladatai

 

  • A dalanyag összeállításakor kísérje figyelemmel a mondókák, öl béli dalos játékok, rigmusok, a műdalok, zenehallgatás megfelelő arányát.
  • A játék eredeti formáját, a dal szövegéhez kapcsolódó játékmozdulatokat a változatos térformákkal és mozgásanyaggal tartsa meg.
  • A zenehallgatásnál elsősorban az élő dalolást, zenélést alkalmazza.
  • Jelenjen meg a csoport életében a néptánc lépéseinek, zeneanyagának igényes – játékos tevékenykedése.
  • Az énekes népi játékok és az igényesen válogatott kortárs művészeti alkotások fontos eszközül szolgálnak a gyermek zenei képességeinek
  • éneklési készség fejlesztése,
  • hallásfejlesztés,
  • ritmusérzék fejlesztés,
  • a zene meghallgatására nevelés.

l  A zenei anyanyelv megalapozása.

 

A nevelőmunkát segítő eszközök

 

  • Síp, furulya, maracas, csuklócsörgő, csörgődob, kasztanyetta, triangulum, cintányér, ritmusfa

 

A fejlődés várható eredménye az óvodáskor végére

  • A tiszta éneklésre törekszik.
  • Tud dalokat, dalos játékokat önállóan elkezdeni, megfelelő hangmagasságban, tempóban.
  • Szívesen hallgatja az óvodapedagógus énekét és hangszer játékát.
  • Tud kis eltérő zörej hangokat megkülönböztetni.
  • Szívesen improvizál.
  • Próbál érzelmeket kifejezni a zene segítségével, mozgással.
  • Ismer 16 – 20 népi gyermekjátékdalt, 5 –6 műdalt, 4 –5 mondókát.

 

5.4. Rajzolás, festés, mintázás, kézi munka

 

A rajzolás, mintázás, kézi munka, festés, az egész gyermekkort átölelő nevelési terület. A gyermek közvetlen környezetétől számtalan spontán és tervezett vizuális ingert kap, melynek hatására tapasztalatokban gazdagodik, fejlődik. Az őt körülvevő világról egyre pontosabb ismeretei lesznek, melyeket sokrétű ábrázoló tevékenysége során megelevenít, újraalkot. A gyermeki alkotás a belső képek gazdagítására épül.

 Törekedni kell a gyermeki alkotások közösségi rendezvényen való bemutatására és a tehetségek bátorítására.

Nevelésünkkel nagymértékben elősegítjük, hogy az egyszerű megjelenítésen kívül érzelmeit és a jelenségekhez való viszonyát is kifejezze.

A rajzolás, festés, mintázás, építés, képalakítás, a kézi munka, mint az ábrázolás különböző fajtái, továbbá a műalkotásokkal, a népművészeti elemekkel, szokásokkal, hagyományokkal, nemzeti szimbólumokkal, az esztétikus tárgyi környezettel való ismerkedés is fontos eszköze a gyermeki személyiség fejlesztésének.

A gyermek, miközben felfedezi környezetét, olyan tapasztalatok birtokába jut, amelyek a környezetben való, életkorának megfelelő biztos eligazodáshoz, tájékozódáshoz szükségesek. Megismeri a szülőföld, az ott élő emberek, a hazai táj, a helyi hagyományok és néphagyományok, szokások, a közösséghez való tartozás élményét, a nemzeti, családi és a tárgyi kultúra értékeit, megtanulja ezek szeretetét, védelmét.

 

 

Célja

  • A vizuális észlelés, érzékelés, emlékezet, képzelet, a vizuális gondolkodás pontosodjon.
  • Ébredjen fel a gyermekben az ábrázolás anyagaival, eszközeivel, technikáival való tevékenység vágya.
  • Legyenek képesek a tárgyak térbeli kiterjedéseinek felismerésére, alakuljon tér-, forma-, szín-, arányérzékük.
  • Formálódjon fantáziaviláguk.
  • Fejlődjön alkotókészségük, ízlésük.
  • Élményeik, elképzeléseik megjelenítésével egyéni módon tudják alkalmazni a képi kifejezés változatos eszközeit.
  • Fejlődjön manuális készségük a különböző ábrázoló technikák elsajátításával.
  • Alakuljon esztétikai érzékük, a szépség iránti vonzódásuk.

 

 

Az óvodapedagógus feladatai

  • A gyerekek képességeinek megfelelő, hozzáférhető, megfelelő minőségű eszközök biztosítása.
  • Sokféle változatos tevékenykedtetés a nap bármely szakában.
  • A technikák folyamatos gyakorlási lehetőségének biztosítása.
  • Séma nélküli segítségnyújtás a tevékenység során.
  • A gyermekek ízlésvilágának fejlődése érdekében esztétikus környezet kialakítása.
  • A gyermekek esztétikum iránti fogékonyságának fejlesztése műalkotások segítségével.
  • Finommotorika – szem – kéz koordináció fejlesztése.
  • Kreativitás, alkotókészség, fantázia fejlesztése.
  • A szülők ösztönzése az otthoni ábrázolási lehetőségek biztosítására, a gyermek munkáinak megbecsülése.

 

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • Különböző színes papírok, kartonok, filc, tű, fonal, gipszkiöntő formák, gyöngyök, gyurma, olló, ceruza, viaszkréta, festékek, ragasztók, ecsetek

 

A fejlődés várható eredménye az óvodáskor végére

  • Képalakításaiban egyéni módon jelezni tudja az elemi térviszonyokat.
  • Élményei, elképzelései, képzetei megjelenítésében többnyire biztonsággal használja a képi kifejezés eszközeit.
  • Színhasználatában érvényesíti kedvelt színeit.
  • Formaábrázolása változatos, többnyire képes hangsúlyozni a legfontosabb megkülönböztető jegyeket, jellemző formákat.
  • Emberábrázolásaiban megjelennek a részformák, próbálkozik a legegyszerűbb mozgások jelzéseivel is.
  • A közös munkák értékelése során saját műveivel és a műalkotásokkal kapcsolatban szóbeli véleményt nyilvánít.
  • Tud formákat mintázni elképzelései alapján és megfigyelései felhasználásával.
  • Önállóan és csoport munkában is készít egyszerű játékokat, kellékeket, modelleket, maketteket.
  • Fokozott önállósággal képes alkalmazni a megismert technikákat.
  • Megjelenik a gyermekben az esztétikum iránti érzékenység és értékelő képesség a természet szépségeiről, mű-, és népművészeti alkotásokról.
  • Igényli a közös cselekvés keretében a rendezett, ízléses, esztétikus környezet észrevételét, óvását, alakítását.
  • Eljut arra a szintre, hogy „művei” kifejezővé válik, megjelenik az érzelem kifejezése.

 

 

5.5. Mozgás

 

Az egészséges életmód kialakulásának egyik elengedhetetlen feltétele a mozgás, mely nagyban hozzájárul a gyermekek ideális testi és szellemi fejlődéséhez.

 

Arra törekszünk, hogy a gyermekek minél sokrétűbb mozgásformákkal ismerkedjenek meg. A mozgás öröm legyen a számukra, s ezt az örömforrást az egész nap folyamán biztosítanunk kell. A mozgáslehetőségek kötött és kötetlen formában valósulnak meg a játék során, az udvari életben, a mindennapos testnevelési, foglalkozásokon.

 

Célja

  • Gyermekek mozgáskedvének fenntartása és fokozása.
  • Testi képességeik fejlesztése (erő, gyorsaság, állóképesség).
  • Koordinációs képességek fejlesztése (egyensúlyérzék, téri tájékozódás, ritmus érzék, szem – láb koordináció, testséma).
  • Mozgás- és tartás rendellenességek megelőzése, javítása.
  • Akarati tulajdonságok fejlesztése (kitartás, kudarctűrés, önfegyelem).
  • A pszichikus funkciók fejlesztése közvetett módon (érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet, képzelet, gondolkodás).
  • Finommotoros mozgáskészség megalapozása.

 

Az óvodapedagógus feladatai

  • A gyermekek mozgásigényének kielégítéséhez, a mozgásos tevékenységhez szükséges hely, idő, eszköz, módszer biztosítása.
  • A gyermekek életkorának és egyéni fejlődésük ütemének megfelelő, szükségleteikhez igazodó mozgásformák és terhelés biztosítása.
  • Egészségfejlesztő testmozgás megszervezése a mindennapokban.
  • Differenciált mozgásfejlesztő játékok és gyakorlatok összeállítása.
  • A mozgásfejlesztés főbb területeinek változatos alkalmazása, a gyermekek életkorát és egyéni fejlettségét figyelembe véve:
  • járás és futás gyakorlatok,
  • ugrás gyakorlatok,
  • dobás gyakorlatok,
  • labda gyakorlatok,
  • támasz gyakorlatok,
  • talajtorna elemei,
  • egyensúly gyakorlatok,
  • függés gyakorlatok,
  • mozgásos játékok.

 

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • bordásfal, kenguru labdák, tornaszőnyeg, Body Roll készletek, padok, karikák, tornahenger, labdák, kötelek, babzsákok…..

 

 

A fejlődés várható eredménye óvodáskor végére

  • Képes egyenletes iramban futni.
  • Tud ütemtartással járni.
  • Képes a gimnasztikai gyakorlatok esztétikus végrehajtására.
  • Képes elkapni a labdát, és célba dobni.
  • Képes keskeny padon egyensúlyozó járásra.
  • Tud helyben labdát pattogtatni.
  • Ismeri az irányokat, tud térben tájékozódni.
  • Betartja a versenyjátékok szabályait.
  • Képes páros, ill. váltott lábbal szökdelni.
  • Tud előre guruló átfordulást végezni.
  • Ismer néhány mozgásos játékot, és képes társaival irányítás nélkül játszani.

 

5.6. A külső világ tevékeny megismerése

                           

5.6.1. A környezet megismerése

 

Feladatunk, hogy a gyermekek figyelmét minden nevelési területen a környezet felé kell irányítani. A növény- és állatfajok tisztelete, megbecsülése, a szülőföld, a lakóhely, az ehhez kapcsolódó személyek, az itt élő emberek megismerése és szeretete vezet el a környezettel való pozitív viszony kialakítására, és oda, hogy a gyermekek később egyértelműen és semmi mással össze nem tévesztett fogalomkánt értsék meg, mi a hazaszeretet és mi a magyarságtudat. Programunk összeállításánál arra törekedtünk, hogy olyan rendszeres tevékenységeink legyenek, melyek a szokások alakítását segítik elő, alkalmakhoz kötődnek, és ezek az élményszerűségét erősítik.

 

Célja

  • A természeti és társadalmi környezethez való pozitív érzelmi viszony kialakítása.
  • Olyan érzelmi alapozottság, érdeklődési kedv felkeltése a világunk iránt, amely kedvező alapja lehet a környezetbarát életmódnak.
  • Környezetbarát intézmény megteremtése.

 

Az óvodapedagógus feladatai

  • A természeti és társadalmi környezet megismertetése a következő témákban: család, testünk, közlekedés, évszakok, növények, állatok, napszakok.
  • A gyermekek tapasztalataira, élményeire támaszkodva új ismeretek nyújtása, illetve a meglévők mélyítése, rendezése.
  • A gyermek spontán érdeklődésére építve, keltse fel kíváncsiságát, megismerési vágyát.
  • Ismertesse a kulturált élet szokásait, az elfogadott viselkedési formákat, az érzelmi és erkölcs viszonyokat.
  • Közvetítse az egyetemes, a nemzeti kultúra értékeit, hagyományait, az adott tájra, helységre jellemző néphagyományokat.
  • Tegye lehetővé, hogy a gyermek maga fedezhesse fel a világot.
  • Törekedjen arra, hogy amit csak lehet a helyszínen, a természetben, élőben figyelhessen és tapasztalhasson meg a gyermek.
  • A természet, a környezet megszerettetése, a pozitív érzelmi viszony kialakítása.
  • Értelmi képességek kialakítása.
  • Verbális fejlesztés.
  • Komplexitás egyéb esztétikai tevékenységekkel.

 

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • Plakátok, locsoló, kerti szerszámok, nagyítók, földgömb, gyermeklexikonok…

 

A fejlődés várható eredménye óvodáskor végére

  • Tisztában van saját és szülei, testvérei adataival: lakáscím, név, foglalkozás.
  • A testrészeket az emberi test felépítésének megfelelően sorolja fel.
  • Különbséget tud tenni az évszakok között, ismeri jellegzetességeiket, sorrendjüket.
  • Felismeri a napszakokat: reggel, dél, este.
  • Ismeri a növény szót, önállóan gyakorolja a növénygondozás legegyszerűbb műveleteit.
  • Az általa ismert állatokat csoportosítja külső jellegzetességeik, hasznuk és élőhelyük szerint.
  • Felismeri környezete tárgyait, azokon a színeket.
  • Alakul ítélőképessége.

 

5.6.2. A környezet mennyiségi és formai összefüggései

 

Célja

  • A világ formai, mennyiségi, téri viszonyainak felfedezése.
  • Mennyiségi, alaki, nagyságbeli, tér és síkbeli szemlélet alakulása.

 

Az óvodapedagógus feladatai

  • A gyermekek matematikai érdeklődésének felkeltése, az elemi ok – okozati összefüggések felismertetése, megtapasztalása.
  • Pozitív viszony kialakítása a problémahelyzetek megoldásához, valamint a logikus gondolkodás megalapozása.
  • A gyermekek érdekes problémahelyzetekkel való aktivizálása a logikus gondolkodásra.
  • A matematikai kifejezések tudatos alkalmazásával a gyermekek passzív és aktív szókincsének bővítése.
  • A gyermekek belső késztetésének kihasználása a feladatok megoldásánál.
  • Biztosítsa, hogy a gyermek saját logikája szerint gondolkodhasson.
  • Nyújtson segítséget több variáció megtalálásában.                                                      
  • Fejlessze a gyermekek problémafelismerő és megoldó készségét.

 

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • Logikai készlet, mérőrúd készlet, számoló figurák, mértani formák, dobókocka, kis tükör, dominó, társasjátékok

 

A fejlődés várható eredménye óvodáskor végére

  • Matematikai jellegű helyzetről, problémáról saját gondolatait kifejezi.
  • Érti és helyesen használja a mennyiségekkel, halmazokkal kapcsolatban használt összehasonlító fogalmakat.
  • Képes különböző szempontok szerinti válogatásra.
  • Részt tud venni mennyiségek összemérésében, alkalmi egységgel való mérésben.
  • Elő tud állítani különféle elemekből különféle elrendezéssel, bontással ugyanannyit, többet, kevesebbet.
  • El tud mesélni tevékenységről, történésekről, képről egyszerű darabszámmal is kapcsolatos történeteket.
  • Tárgyakat tud számlálni 10-ig.
  • Építései, síkbeli alkotásai során azonosítani tud különféle helyzetükben is egyező alakú tárgyakat, síkbeli alakzatokat.
  • Másolással képes megépíteni a mintával megegyező elemekből és színben, nagyságban eltérő elemekből is kirakni térbeli és síkbeli alakzatokat.
  • Képes különféle geometriai tulajdonságok szerint térbeli és síkbeli alakzatokat szétválogatni, egyes egyszerű tulajdonságokat meg is nevezni.
  • Tapasztalatokat és élményeket szerez a tükörrel való tevékenysége során.
  • A térben való tájékozódásban képes megkülönböztetni a jobbra-balra irányokat és állásokat.
  • Érti és követni tudja az irányokat, illetve a helyeket kifejező névutókat.

 

5.7. Munka jellegű tevékenységek

 

Célja

Bizonyosságot szereztetni a gyermekkel arról, hogy mit tud, mire képes, mit gyakoroljon, kihez forduljon segítségért, ki az, akivel együttműködni képes. Létrehozni a feladatok megosztásával az együttmunkálkodás örömét, mely az alkotó életforma része.

 

A munka a személyiség fejlesztés tevékenységi formája és eszköze. A gyermek az önmagára vonatkozó (önkiszolgáló) tevékenységek során eljut a társakért, a csoport érdekében végzett munkáig. A gyermeki munka mozgatórugója a gyermek aktivitási vágya és a felnőtt megerősítő, dicsérő értékelése. A pedagógussal kialakult érzelmi kapcsolat ösztönzi őket a munkajellegű tevékenység céltudatos elvégzésére, és játéknak éli meg, még akkor is, ha az konkrét feladatra irányul, és a felnőtt fogalmai szerint munkát végez.

 

Az óvodapedagógus feladatai

  • Megfelelő hely, idő, nyugodt légkör biztosítása az egyes tevékenységekhez.
  • A gyermek méretéhez igazított eszközök biztosítása.
  • Az eszközök használatának bemutatása, gyakoroltatása.
  • A munkamozzanatok legcélszerűbb fogásainak, azok sorrendjének megtanítása.
  • Differenciált fejlesztés, a munkakészségek és szokások alakítása az életkor és egyéni fejlettség figyelembe vételével.
  • Az egyéni fejlettségnek megfelelő ellenőrzés, értékelés, segítségnyújtás.
  • Az állandóság, aktivitás, folyamatosság biztosítása.
  • Az önállóság fejlesztése.
  • Az önbizalom, a kitartás, a felelősségérzet fejlesztése.
  • A gyermekek önértékelésének, igényszintjének emelése.
  • Az együttműködés formáinak megismertetése.
  • A gyermek szociális magatartásának, társas kapcsolatainak fejlesztése.
  • A szülők figyelmének felhívása a gyermeki munka szükségességére, a türelem, az érdeklődés, a segítés fontosságára.

 

Feladatok a különböző területeken

 

Önkiszolgáló munka

  • A testápolás, öltözködés, étkezés során biztosítsa az életkornak és fejlettségnek megfelelő önállóságot.
  • Ismertesse meg a gyermekeket az önkiszolgáláshoz szükséges eszközök használatával.
  • Tanítsa meg a gyerekeket a feladatok elvégzésére.

 

Közösségért végzett munka

  • A naposi - felelősi rendszer fokozatos bevezetése egyéni képességeknek megfelelően.
  • A feladatok mozzanatainak sorrendjének bemutatása, gyakoroltatása.

 

Alkalomszerű munkák

  • Életkorhoz, a gyerekek erejéhez mért, a csoport fejlettségi szintjének megfelelő munkalehetőségek teremtése. (díszítés, javítás, üzenetek átadása, ünnepi készülődés, teremrendezés)

 

Állat-, és növénygondozás 

  • Kert gondozása (locsolás, levélgyűjtés, gereblyézés)
  • A természetvédelem fontosságának hangsúlyozása.
  • A gyermekek aktivitásának, érdeklődésének kiaknázása.

 

A nevelőmunkát segítő eszközök:

  • kerti gyermekszerszámok (ásó, gereblye, kapa), locsolókanna, seprű, lapát…

 

 

A fejlődés várható eredménye óvodáskor végére

  • Természetes módon, önállóan látja el az önmagával összefüggő feladatokat. (testápolás, öltözés, étkezés)
  • Az alkalomszerűen adódó, egyéni megbízásokat önállóan teljesíti.
  • A feladatok végzése során kitartó.
  • Szívesen vesz részt a növény-, és állatgondozásban.
  • Figyelemmel kíséri a környezetéhez tartozó növényeket és állatokat, a természeti változásokat.
  • Segít a környezet rendben tartásában, észreveszi, ha bármely területen segíteni kell, felajánlja segítségét.
  • A közösségért végzett tevékenységeket (naposi munka, felelősi munka) szívesen elvállalja.
  • A rá bízott munkát felelősséggel, kitartással, megfelelő önbizalommal, önállóan elvégzi.

 

5.8. Tevékenységekben megvalósuló tanulás

 

Célja

Folyamatos tapasztalatszerzés biztosításával ismeretek elsajátíttatása, készségek, jártasságok, kompetenciák kialakítása a különféle tevékenységeken keresztül.

 

A gyermekek tevékenységeik során megszámlálhatatlan ismeretre, tapasztalatra, élményre tesznek szert. Éppen ezért a gyakorlati cselekvések egyben tanulást is jelentenek, és mindaz, ami a gyermekkorban egész nap történik, ennek a szervezeti kerete, formája. A tanulás feltétele a gyermek kötetlen, sok érzékszervet foglalkoztató tapasztalás, felfedezés, kreativitásának erősítése, a cselekvéses tanulás.

Mivel a gyermek fő tapasztalati forrása a játék, meg kell teremteni a játékba integrált tanulás  feltételeit.

A gyermek belép a lassú átmenetnek abba az állapotába, amelyben óvodásból – iskolássá érik.

 

Az óvodapedagógus feladatai

  • Az óvodai nevelés elsődleges célja az óvodás gyermek kompetenciáinak fejlesztése.
  • Az óvodapedagógus a tanulást támogató környezet megteremtése során épít a gyermekek előzetes ismereteire.
  • A tanulás irányítása során, személyre szabott, pozitív értékeléssel segíti a gyermek személyiségének kibontakozását.
  • Kiindulópontnak tekinti a természeti és társadalmi környezetből szerzett gyermeki tapasztalatokat.
  • Új élményeket, ismereteket nyújt.
  • Az egyéni és életkori fejlődési ütemét figyelembe véve juttatja magasabb szintre a gyermekeket.
  • Tekintettel van a családban kialakult kulturális, világnézeti, hagyományokra. Figyelemmel kíséri és elősegíti ezek spontán gyermeki megnyilvánulásait, egymásra való hatását.
  • A családdal való együttnevelés során figyelembe veszi, hogy különböző otthoni környezetből érkeznek a gyermekek.
  • Az óvodai tanulás során épít a gyermek cselekvő aktivitására.
  • Biztosítja a gyermek sok érzékszervét foglalkoztató tapasztalás lehetőségeit.
  • Tudatosan és tervszerűen biztosítja a gyermek fejlődéséhez szükséges differenciált tevékenység feltételrendszerét.
  • Saját ismereteit tudatosan bővíti.
  • Tudatosan fejleszti a gyermek értelmi képességeit: érzékelés, észlelés figyelem, megfigyelés, emlékezet, képzelet, gondolkodás, probléma megoldás.
  • Az egyéni lemaradásokat tudatosan korrigálja az egyéni fejlesztések során.
  • Figyelemmel kíséri a kiemelkedő képességű gyermekeket és biztosítja számukra tehetségük kibontakozását.
  • Tudatosan alkalmazza az egyéni bánásmód elvét.
  • Alkalmazza a pozitív megerősítést.
  • A kötött foglalkozások során figyelembe veszi a játékosság, az élményt adó, oldott légkörben való cselekvés alapelvét.
  • Minden korosztályban lehetőséget biztosít a kötetlenségre, játékosságra.
  • Megteremteni a gyermekek számára a rugalmas beiskolázás – fejlettség szerinti iskolakezdés lehetőségeit.

 

Az óvodai tanulás szélesen értelmezett, az egész nevelés folyamatát átható tevékenység.

 

Kiindulási pontjaink

 

Maga a gyermek. Cselekedeteit érzelmei vezérlik, de képes együttműködésre, alkotásra, belsőfegyelem megtartására, ha érdeklődésére, egyéni képességeire alapozunk, ha tiszteljük őt. Az igazi nevelő erő az óvodapedagógus személyisége, aki szeretetteljes, türelmes magatartásával képes a „másság” elfogadására. Ösztönző, segítő, együttműködő, bizalmat keltő, céltudatos programja, a gyermekek képességeit önmagához képest a legmagasabb szintre juttatja. Jó humorérzékkel rendelkezik, képes az önkontrollra, önfejlesztésre. Modell a gyermekek számára. A nyugodt tanulás feltételeinek fontos tényezője: az óvoda.

A jól átgondolt szokásrendszer, a célszerű berendezett csoportszoba, a változatos és folyamatos tevékenységek biztosítása.

Alapelveink közé soroljuk: a gyermekek személyiségének ismeretét, az egészséges alapokra épülő differenciálást, az egyéni képességekhez kötődő fejlesztést, komplex módszerek alkalmazását, integrációt a területek között, a játék és a tanulás állandó kölcsönhatását

 

A gyermekek tevékenységeik során megszámlálhatatlan ismeretre, tapasztalatra, élményre tesznek szert. Éppen ezért a gyakorlati cselekvések egyben tanulást is jelentenek, és mindaz, ami a gyermekkorban egész nap történik, ennek a szervezeti kerete, formája. A tanulás feltétele a gyermek kötetlen tevékenykedése közbeni, sok érzékszervet foglalkoztató tapasztalás,felfedezés, kreativitás erősítése.

Mivel a gyermek fő tapasztalati forrása a játék, meg kell teremteni a játékba integrált tanulás feltételeit.

A tevékenységekben megvalósuló tanulás közben a gyermek belép a lassú átmenetnek abba az állapotába, amelyben óvodásból – iskolássá érik.

 

Az óvodai tanulás specifikumai

 

 

A gyermekek részére a tanulási folyamat önkéntes, de ez az önkéntesség a tevékenységekben való bekapcsolódásnál érvényesülhet igazán. Előbb - utóbb el kell érni, hogy a gyermekek a megkezdett feladatot befejezzék, váljék szokássá, hogy nem torpannak meg az első akadálynál. Az önkéntesség nem jelenti az állandó távolmaradás elfogadását. A kezünkben számtalan eszköz van, mellyel elérhető, hogy a gyermekek örömmel vegyenek részt az együttes tevékenységben.

 

Az egyéni képességek figyelembe vétele, valamint a meglévő ismeretekre alapozás elsődleges.

A gyermekek, ha elfáradnak, abbahagyhatják a cselekvéssort, ha tévednek, joguk van módosítani, ha nem tudnak teljesíteni, lejjebb kell lépni a nehézségi fokban. Fontos a differenciált, önmagához mért értékelés. Törekszünk az egészséges önkorrekció kialakítására.

A gyermeki kíváncsiságra építünk, a gyermekek kérdezhetnek, kitalálhatnak, felfedezhetnek, próbálkozhatnak, miközben szinte észrevétlenül képesek lesznek az együttműködésre, toleranciára, az egyeztető - megegyező kompromisszumokra, önérvényesítésre, társakhoz való alkalmazkodásra.

A gyermek cselekvő aktivitása képessé teszi őket arra, hogy önmaguk becsült lehetőségei alapján vállalkozzanak. Növekszik kitartásuk, feladattudatuk, önállóságuk, szándékos figyelmük. Képesek lesznek a kudarcok elismerésére, erőkifejtésre.

Az óvodai tanulás, fejlesztést is jelent. Nem erőszakos tanítást, hanem az egyes gyermek érési folyamatához igazított, életkori sajátosságainak megfelelő eszközökkel, módszerekkel történő támasznyújtást. E fejlesztés lehet korrekciós, illetve prevenciós jellegű.

 

A KORREKCIÓ (viselkedés, teljesítménybeli) lemaradás magasabb szintre való hozatalát jelenti. A korrekcióhoz pontosan ismerni kell a gyermek személyiségét, tudni kell a lemaradás területét.

 

 

A PREVENCIÓ a felmerülő lehetséges problémák megelőzését szolgálja. Ezt az érzékelés, észlelés, valamint mozgásfejlesztés által végezzük.

 

Óvodában előforduló tanulási, magatartási zavarok lehetnek:

  • értelmi képességek zavara,
  • diszlexiára utaló jelek,
  • hiperaktivitás,
  • szorongó viselkedés,
  • agresszió,
  • szociális éretlenség.

 

Intézményünk közössége a tehetséges gyermekek kibontakoztatására, a magatartási zavarok

csökkentésére, személyre szóló tervet  készít.

 

 Az egyes helyeken történő  vegyes korosztályú csoport kialakítása is hordoz sajátos jegyeket, melyek visszatükröződnek a nevelés - tanulás folyamatában. Az egyébként is jelenlévő jelentős egyéni fejlődésbeli különbségek itt még feltűnőbbek. Ezért még inkább figyelembe kell vennünk az egyéni jellemzők mérlegelését a differenciált személyiségfejlesztést.

A tevékenykedésben megosztott figyelemmel kell kísérni az iskolába készülő gyermekek magatartását, így szükséges ésszerű korlátokat állítani a gyermekek érdekében. Ezek szolgálják a közös munkát, segítik az eredményességet. A hatékony munka érdekében szilárd szokás rendszert kell kialakítani. Minden szeptemberben szükséges a "státuszok" tudatos átrendezése, a gyermekekben tudatosodjon a többféle követelmény miértje. A felnőtt modellt mutató személyén túl, a csoport "érettebb" magja a tanulásban is húzóerőt jelent.

 

Az iskolai élet megkezdésének támogatása

 

Az óvoda a nevelés folyamatában megcélozza a tanulás alapkészségeinek megalapozását a szociális, az értelmi, a verbális és testi képességek területén.

Az óvodapedagógusok az iskolára való alkalmasság tétel folyamatában érvényesítik az alábbiakat:

  • A feladat folyamat jellegű, a gyermekek óvodai fogadásával veszi kezdetét.
  • A feladatok megoldása az életkori és egyéni sajátosságokból kiindulva, a gyermekek ismeretében történik úgy, hogy előkészíti a következő életszakaszt.
  • A gyermekek adottságainak, képességeinek, készségeinek figyelembevételével kerül megszervezésre a fejlesztés.
  • Az érés és tanulás együtt alkotják a fejlődést.
  • A célirányos fejlesztés a gyermekek érési folyamatainak, pszichikus fejlődési

              jellemzőinek figyelembe vételével történik.

  • A fejlesztés során prioritást élvez a gyermekek elemi szükségleteinek kielégítése, a játék feltételeinek biztosítása, a mozgás elsődlegessége.
  • Az óvodapedagógusok feladatai az átmenet megkönnyítése érdekében, az iskola alapdokumentumainak, elvárásainak megismerése.
  • Szakmai együttműködés a tanítókkal.
  • Tanítók fogadása az óvoda személyiség – képességfejlesztő tevékenységének megismerése érdekében.
  • Kölcsönös hospitálások.
  • A gyermekek iskolai látogatásának megszervezése.
  • Információ, segítségnyújtás a szülőknek az iskolára való alkalmasság kritériumairól.
  • Folyamatos tájékoztatás, konzultálás a gyermek fejlettségi állapotáról.

 

A fejlődés várható eredménye óvodáskor végére

  • Észlelése egyre pontosabb, valóságosabb.
  • Képes figyelem összpontosításra (10-15 perc).
  • Képzeleti működése a valósághoz közelít.
  • Emlékezetét a reproduktivitás jellemzi.
  • A cselekvő gondolkodástól eljut az alakuló fogalmi gondolkodásig.

 

6. Az óvodai élet megszervezése

 

6.1. Napirend (nyitva tartástól függő, az óvoda és telephelyeinek nyitva tartását az éves Munkaterv tartalmazza)

 

730

900

Gyülekezés, a gyerekek fogadása, kötetlen játék, tisztálkodás, reggeli

900

945

Foglalkozás, kezdeményezés

945

1000

Tízórai

1000

1045

Második foglalkozás, kezdeményezés

1045

1145

Öltözködés, Udvari játék

1145

1230

Tisztálkodás, terítés, ebéd

1230

1300

Tisztálkodás, fogmosás, készülődés a lefekvéshez, mese

1300

1500

Pihenés, alvás

1500

1700

Uzsonna, szabad játék

 

 

 

 

Az óvodában a napirendet úgy alakítottuk ki, hogy a szülők gyermeküket az óvodai tevékenység zavarása nélkül behozhassák, illetve hazavihessék.

 

 

6.2. Hetirend

 

 

 

HÉTFŐ: külső világ tevékeny megismerése /környezetismeret,matematika/

KEDD: vizuális nevelés

SZERDA: testnevelés

CSÜTÖRTÖK: ének - zene

PÉNTEK: irodalmi nevelés

/ Mindennapi életünk része a mese-vers és a mindennapos testnevelés/

 

 

 

 

 

 

       

6.3. Csoportszervezés

 

Az intézmény több heterogén csoporttal működik.  Az óvoda és telephelyei teljes nyitvatartási idejében óvodapedagógus jelenléte biztosított.

 

 6.4. Dokumentációk

 

Az óvodapedagógusok által használt dokumentumokat és vezetésük szabályait az SZMSZ 4. számú melléklete tartalmazza.

Az óvoda által használt nyomtatvány

a) a felvételi előjegyzési napló,

b) a felvételi és mulasztási napló,

c) az óvodai csoportnapló,

d) az óvodai törzskönyv,

e)  a gyermek fejlődését nyomon követő dokumentáció.

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 93
Tegnapi: 80
Heti: 471
Havi: 2 233
Össz.: 277 504

Látogatottság növelés
Oldal: ANAÓ PP. 2021. (2)
ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - aranylonapraforgo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »