ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

Alapítványunk legfontosabb célja óvodák, családi bölcsődék működtetése, kiemelt szintű nevelés, oktatás, az angol nyelv játékos megismertetése, valamint az anyák munkaerő piacon történő elhelyezkedése.

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyének átépítése miatt (1108 Budapest, Váltó utca 40.). 2020. június 18.-án 9:00 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tag. A jegyzőkönyvet Szász Gyöngyvér vezeti. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Peller-Varga Csilla köszönti az Fb. tagot pítja, hogy az Fb. szavazatképes.

2,  Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy a koronavírus helyzet miatt az Alapítvány bevezette a veszélyhelyzeti fenntartási díjat, amelyet most 2020. június 19-től átalakítja Alapítványi fenntartási díjra. Ennek a gazdasági megalapozottsága indokolt, kéri annak elfogadását.

3, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy az 5% testvérkedvezmény csak akkor vehető igénybe, ha egynél több gyermek jár az intézménybe, ellenkező esetben nem. éri ennek elfogadását.  

4, Peller-Varga Csilla elmondja, hogy felhívta a kuratóriumi elnök figyelmét a 2020. július 01-től kötelező számlaadási kötelezettségről, illetve annak elmulasztása setén a következményekről. Kéri a beszámolójának az elfogadását.

5, Peller-Varga Csilla Fb. elnök beszámol arról, hogy átvilágításra került az építkezéssel kapcsolatban bekövetezett számla mozgás és kifizetés teljesítés, mindent rendben találtak, azonban plusz kifizetésként megállapítottak még 500 ezer Forintot, kéri a beszámoló elfogadását.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítvány bevezetheti 2020. június 19-től Alapítványi fenntartási díjat.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az 5% testvérkedvezmény csak akkor vehető igénybe, ha egynél több gyermek jár az intézménybe, ellenkező esetben nem.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Peller-Varga Csilla beszámolóját, hogy felhívta a kuratóriumi elnök figyelmét a 2020. július 01-től kötelező számlaadási kötelezettségről, illetve annak elmulasztása setén a következményekről.

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Peller-Varga Csilla Fb. elnök beszámolóját az építkezéssel kapcsolatban bekövetezett számla mozgás és kifizetés teljesítésről, plusz kifizetésként elfogadtak még 500 ezer Forintot.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 10:00 óra.

Kelt: Budapest, 2020. június 18.

Peller-Varga Csilla                                          Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                                                FB tag,                                                                                              jegyzőkönyvvezető

1 eredeti példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 10/2020 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

 Alulírott Peller-Varga Csilla, Szász Gyöngyvér  Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

FB. elnöke                                                              FB. tag           

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2020. augusztus 24.-én 9:00 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tag. A jegyzőkönyvet Szász Gyöngyvér vezeti. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Peller-Varga Csilla köszönti az Fb. tagot. Megállapítja, hogy az Fb. szavazatképes.

 2, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy egyeztetve az Alapítvány kuratóriumi elnökével arra jutottak, hogy az ellentmondó állásfoglalások miatt 2020. szeptember 01.-től kerüljön bevezetésre az óvodába intézményben a szülőkre hárítva a bruttó étkezési nyersanyag ár. Kéri annak elfogadását.

3, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy megtörténtek a MÁK-nál a lemondások az átszervezések, intézménymegszüntetések kapcsán. Arra már most lehet készülni, hogy szeptember hónapban nem fog az óvoda állami támogatást kapni a visszafizetések (lemondás) miatt. Kéri a beszámoló elfogadását.

4, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy az imént elfogadott beszámoló kapcsán, az Alapítvány és az óvoda intézmény anyagi helyzetének stabilizálására szükséges a támogató Alapítványtól egy kb. 4 millió Forintos támogatás kérésére. Kéri a támogatás kérésének elfogadását.  

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvodánál 2020. szeptember 01.-től kerüljön bevezetésre a szülőkre hárítva a bruttó étkezési nyersanyag ár.  

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány intézményi átszervezésével kapcsolatos MÁK lemondásokkal kapcsolatos beszámolót.  

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a támogató alapítványtól való 4 M. Ft. támogatás kérését.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 9:45 óra.

Kelt: Budapest, 2020. augusztus 24.

Peller-Varga Csilla                                                 Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                                                      FB tag,                                                                                          jegyzőkönyvvezető

1 eredeti példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 11/2020 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírott Peller-Varga Csilla, Szász Gyöngyvér  Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvodánál 2020. szeptember 01.-től kerüljön bevezetésre a szülőkre hárítva a bruttó étkezési nyersanyag ár.  

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány intézményi átszervezésével kapcsolatos MÁK lemondásokkal kapcsolatos beszámolót.  

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a támogató alapítványtól való 4 M. Ft. támogatás kérését.

Kelt: Budapest, 2020. augusztus 24.

Peller-Varga Csilla                                        Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                                            FB. tag           

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2020. október 07.-én 9:00 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tag. A jegyzőkönyvet Szász Gyöngyvér vezeti. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Peller-Varga Csilla köszönti az Fb. tagot. Megállapítja, hogy az Fb. szavazatképes.

2, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy meg kell igényelni a NAV-tól a MÁK visszafizetéssel kapcsolatban a 24 hónapos részletfizetést. Reméli, hogy a tárgyalás minél hamarabb lezajlik az Alapítvány győzelmével, hiszen már ugyan ebben a körben 2 nyert peren túl van. Nagyon nehéz helyzetbe került az Alapítvány, hiszen a vírus helyzet is nagymértékben ellehetetlenítette anyagi bevételeit, de ez a közel 700. 000.-Ft-os havi törlesztés csak úgy fizethető, ha a gyermek fejlesztésére, további plusz szolgáltatásokra szánt összegből kerül kifizetésre, vagyis a gyermekek érdekei mindenképpen sérülnek. Javasolja továbbá, hogy az leső törlesztőrészleg a kérelemmel együtt kerüljön befizetésre. Kéri az elhangzottak elfogadását.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a NAV felé történő részletfizetés beküldését, és az első részlet -700.000.- Ft beutalását.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 9:30 óra.

Kelt: Budapest, 2020. október 07.

Peller-Varga Csilla                                                 Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                                                       FB tag,                                                                                        jegyzőkönyvvezető

1 eredeti példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 12/2020 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírott Peller-Varga Csilla, Szász Gyöngyvér  Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a NAV felé történő részletfizetés beküldését, és az első részlet -700.000.- Ft beutalását.

Kelt: Budapest, 2020. október 07.

Peller-Varga Csilla                                           Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                                              FB. tag           

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2020. december 14.-én 9:00 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tag. A jegyzőkönyvet Szász Gyöngyvér vezeti. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál. 

Napirendi pontok:

1, Peller-Varga Csilla köszönti az Fb. tagot. Megállapítja, hogy az Fb. szavazatképes.

2, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy nem értegyet az ÁSZ tervezett jelentésével, mivel az Alapítvány kialakította az elkülönített nyilvántartások szabályzatát melynek kialakítására a jogszabály iránymutatást nem tartalmaz és annak alapján készültek el a könyvelő iroda által nyilvántartások. Mindenképpen szükséges írásban a könyvelő irodának információt kérnie, hogy hogyan készítsék el ezek után, mivel sehol semmilyen támpont nem olvasható, a jelentés semmijen segítséget nem tartalmaz, anélkül pedig a nekik megfelelő átdolgozás lehetetlen. Kéri a beszámoló elfogadását.

3, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy ugyan átdolgozásra került a 2019. évi elkülönített nyilvántartás rendszer, azonban ezzel kapcsolatban sem tudja senki, hogy így az ÁSZ-nak jó-e vagy sem. Lényeges, hogy a 2016-2017-2018-as évek átdolgozása az ÁSZ-nak felejen meg. Hangsúlyozza, hogy nem a felhasználással van probléma, hiszen a teljes kapott támogatás a jogszabályban meghatározottak lett elköltve, hanem az elkülönítés kimutatásával, vagyis az elkülönített nyilvántartások fajtáival. Kéri az elhangzottak elfogadását.

4, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy nagy örömére szolgál az FB tagcseréje, K.A. helyére, Gyöngyösi Adrienn kerül.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Peller-Varga Csilla beszámolóját az ÁSZ vizsgálattal kapcsolatban.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az FB tagcserét K.A. helyére Gyöngyösi Adrienn kerül.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 9:45 óra.

Kelt: Budapest, 2020. december 14.

Peller-Varga Csilla                                             Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                                              FB tag,                                                                                                      jegyzőkönyvvezető

1 eredeti példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 13/2020 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírott Peller-Varga Csilla, Szász Gyöngyvér  Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Peller-Varga Csilla beszámolóját az ÁSZ vizsgálattal kapcsolatban.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az FB tagcserét K.A. helyére Gyöngyösi Adrienn kerül.

Kelt: Budapest, 2020. december 14.

Peller-Varga Csilla                                   Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                                       FB. tag          

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2020. december 18.-án 9:00 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tag. A jegyzőkönyvet Szász Gyöngyvér vezeti. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Peller-Varga Csilla köszönti az Fb. tagot. Megállapítja, hogy az Fb. szavazatképes.

2, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy azért volt szükség a rendkívüli FB ülés összehívására, mert az FB-ben tagcsere történt és a régi aktualizálása következtében elkészült a Felügyelő Bizottság új ügyrendje melyet megküldött  a tagnak. Kérdezi, hogy van-e kérdés, vagy ellenvetés. Nincs. Kéri az FB-t az új ügyrend elfogadására.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a Felügyelő Bizottság ügyrendjét.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 9:30 óra.

Kelt: Budapest, 2020. december 18.

Peller-Varga Csilla                                  Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                        FB tag, jegyzőkönyvvezető

1 eredeti példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 14/2020 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

 Alulírott Peller-Varga Csilla, Szász Gyöngyvér  Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a Felügyelő Bizottság ügyrendjét.

Kelt: Budapest, 2020. december 18. 

Peller-Varga Csilla                                          Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                                              FB. tag           

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2021. január 29.-én 9:00 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tag. A jegyzőkönyvet Szász Gyöngyvér vezeti. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Peller-Varga Csilla köszönti az Fb. tagot. Megállapítja, hogy az Fb. szavazatképes.

2, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy mindenki megkapta a 2021. évi költségvetési tervezet az Óvodára a családi bölcsődékre külön-külön és az Alapítványra is. Kérdezi kinek van ehhez hozzáfűznivalója. Nincs senkinek, javasolja, ha az FB elfogadja, akkor kikötésként mindenképpen szerepeljen, hogy a Koronavírus befolyásolhatja annak azt, indokolt esetben szükséges a költségvetés módosítása. Ellenvetés hiányban kéri, hogy a tagok szavazzák meg a tervezetet.  

3, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy beküldésre került a családi napközik 2020. évi elszámolása, valamint az Óvoda intézmény 2021. évi állami támogatás igénylése. A bölcsődéknél plusz jóváírás került kiszámításra, így megállapítható, hogy a 2020. évben történt lemondások sikeresek voltak, de a végösszeget a koronavírus kapcsán hozott jogszabályi változások hozták. Kéri a beszámoló elfogadását.

4, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy minden tag megkapta az Alapítvány 2020. évi elnöki beszámolóját. Kérdezi, hogy van-e valakinek hozzáfűzni valója, nincs, kési annak elfogadását.

5, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy a NAV -tekintettel a kérelemmel egyidőben beküldött első törlesztő részletet figyelembevéve- 23 hónapra megadta a részletfizetés lehetőségét, melynek első esedékessége ebben a hónapban volt. Nagyon nehéz a helyzet, de bízik a per sikeres és gyors lezajlásában, mert még a NAV is biztosította az Alapítványt, hogy nagyon gyorsan visszaadják a befizetett törlesztéseket per nyerés esetén. Kéri az elhangzottak elfogadását.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány 2021. évi költségvetését.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda 2021. évi költségvetését.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Családi Bölcsőde Hálózat 2021. évi költségvetését.

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Peller-Varga Csilla Fb. elnök beszámolóját, hogy beküldésre került a családi bölcsődék 2020. évi elszámolása, valamint az Óvoda intézmény 2021. évi állami támogatás igénylése.

5, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány 2020. évi elnöki beszámolóját.

6, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Peller-Varga Csilla Fb. elnök beszámolóját, a NAV -nak fizetendő 23 hónapos törlesztéssel kapcsolatban.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 10:45 óra.

Kelt: Budapest, 2021. január 29.

Peller-Varga Csilla                                        Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                                          FB tag,                                                                                            jegyzőkönyvvezető

1 eredeti példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 1/2021 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírott Peller-Varga Csilla, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tag, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2021. május 31.-én 8:00 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tag. A jegyzőkönyvet Szász Gyöngyvér vezeti. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Peller-Varga Csilla köszönti az Fb. tagot. Megállapítja, hogy az Fb. szavazatképes.

2, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy mindenki megkapta 2021. május 29.-én az Aranyló Napraforgó Alapítvány 2020. évi gazdálkodásával kapcsolatos évzáró dokumentumok.

-          ANA főkönyv

-          ANAÓ főkönyv

-          ANA közhasznúsági melléklet 2020.

-          ANA kiegészítő melléklet 2020.

-          ANA éves beszámoló mérlege- „A”

Elmondja, hogy a jogszabályoknak, valamint egyéb szervek követelményeinek, iránymutatásainak megfelelően készültek mind a mellékletek, mind a mérleg, mind az elnöki beszámoló. A dokumentumokból egyértelműen megállapítható, hogy az Alapítványát gazdálkodása a tavalyi évben megalapozott és kiegyensúlyozott volt. Sikerült a sok nehézség ellenére is a kitűzött feladatokat és az alapító okiratban meghatározott célokat megvalósítani. Az állami támogatás, valamint a felajánlott adó 1%-ának felhasználása a jogszabályokban előírtaknak megfelelően történt meg, visszafizetés nem kelettkezek, azok 2020-ban elköltésre kerültek. A dokumentumok átláthatóan mutatják meg mind a bevételi, mind a kiadási oldalt, valamint a támogatások felhasználását.

Megjegyzi, hogy a 2021. január 29.-én elfogadott elnöki beszámoló gazdálkodásra vonatkozó számadatai egyeznek a most elfogadásra váró dokumentumok adataival, így az korrekciót nem igényel. Kérdezi a tagokat, hogy van-e valakinek hozzáfűzni valója. Nincs. Kéri, hogy a felsorolt dokumentumokat vagyis a 2020. évi zárást alátámasztó dokumentumokat a tagok fogadják el.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány 2020. főkönyvét.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda 2020. évi főkönyvét.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány 2020. évi közhasznúsági melléklet.

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány 2020. évi kiegészítő mellékletét.

5, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány 2020. évi éves beszámoló mérlege- „A”-t.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 09:00 óra.

Kelt: Budapest, 2021. május 31.

Peller-Varga Csilla                                              Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                                 FB tag, jegyzőkönyvvezető

1 eredeti példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 2/2021 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírott Peller-Varga Csilla, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tag, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány 2021. évi költségvetését.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda 2021. évi költségvetését.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Családi Bölcsőde Hálózat 2021. évi költségvetését.

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Peller-Varga Csilla Fb. elnök beszámolóját, hogy beküldésre került a családi bölcsődék 2020. évi elszámolása, valamint az Óvoda intézmény 2021. évi állami támogatás igénylése.

5, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány 2020. évi elnöki beszámolóját.

6, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Peller-Varga Csilla Fb. elnök beszámolóját, a NAV -nak fizetendő 23 hónapos törlesztéssel kapcsolatban.

Kelt: Budapest, 2021. május 31.

Peller-Varga Csilla                                      Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                                         FB. tag           

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 78
Tegnapi: 57
Heti: 135
Havi: 1 897
Össz.: 277 168

Látogatottság növelés
Oldal: FB jegyzőkönyvek, határozatok
ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - aranylonapraforgo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »