ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

Alapítványunk legfontosabb célja óvodák, családi bölcsődék működtetése, kiemelt szintű nevelés, oktatás, az angol nyelv játékos megismertetése, valamint az anyák munkaerő piacon történő elhelyezkedése.

STATISZTIKAI JELENTÉS A CIVIL ÉS EGYÉB NONPROFIT SZERVEZETEK

TEVÉKENYSÉGÉRŐL

2025

Adatszolgáltatók: Magyarországon bejegyzett civil szervezetek: egyesületek (egyesület, szövetség, szakszervezet, vallási tevékenységet végző egyesület, sportegyesület, sportszövetség, vadásztársaság, biztosító egyesület), alapítványok; továbbá egyéb nonprofit szervezetek: egyesülések, köztestületek, közalapítványok, pártalapítványok, érdekképviseletek, nonprofit gazdasági társaságok, állami alapok, szociális szövetkezetek, valamint az általuk alapított intézmények, illetve jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységeik

Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik.

Az adatszolgáltatás elmulasztása, illetve a hamis adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló

2016. évi CLV. törvény 32-33. §-a alapján közigazgatási bírság kiszabását vonhatja maga után.

Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatfelvételi Programról szóló Korm.

rendelet alapján történik.

Törzsszám:

Neve:

Címe:

18137460

Statisztikai főtevékenység:

8899

Vármegye:

01

 

 

 

 

ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

 

 

 

 

 

 

 

1147

 

Budapest 14. ker.,PÓSA LAJOS UTCA 61.

 

 

 

Beérkezési határidő:

2026.06.10

 

 

Beküldés módja:       a KSH ELEKTRA rendszerén keresztül - https://elektra.ksh.hu

Adatszolgáltatással kapcsolatos kérdéseit felteheti közvetlenül az adatgyűjtésért felelős munkatársunknak a https://www.ksh.hu/hataridonaplo

oldalon a törzsszámuk megadását követően lekérdezett elérhetőségeken, vagy írásban a „Lépjen velünk kapcsolatba!” rendszeren:

https://www.ksh.hu/kapcsolat

 

A kérdőívet jóváhagyó vezető adatai

neve

beosztása

telefonszáma

e-mail címe

Szabó Ágnes

kur.eln.

 

aranylonapraforgo@gmail.com

 

A kit

öltő adatai

 

 

neve

telefonszáma

e-mail címe

Peller-Varga Csilla

 

06303624032

pellercsilla@gmail.com

 

 

Megjegyzés

 

 

 

A kérdőív kitöltésére fordított idő:

 

perc

                                   

Köszönjük az együttműködésüket!

  1. 1.  Alapadatok

01

A nonprofit szervezetnek van-e adószáma?

A nonprofit szervezetnek nyilvántartásunk szerint törzsszáma (az adószám első 8 számjegye):

Amennyiben az általunk megadott törzszám pontatlan, kérjük, értelemszerűen javítsa, ha pedig hiányzik, kérjük adja meg a törzsszámát! Ha valóban nem rendelkezik adószámmal, írjon be nullát

1=van

 

 

18137460

 

02

A nonprofit szervezet nyilvántartásunk szerinti jogi, szervezeti formája:

(magán)alapítvány

1=igen

Helyes a fenti besorolás?

03

Amennyiben a szervezet jogi formája nonprofit szervezet által alapított intézmény, kérjük,           adja meg a fenntartó szervezet törzsszámát, amennyiben civil szervezet jogi személyíségű szervezeti egysége, adja meg az anyaszervezet törzsszámát!

04

A nonprofit szervezet NSZOR (Nonprofit Szervezetek Osztályozási Rendszere) kódja nyilvántartásunk szerint:

0899

0899 Egyéb szociális ellátás, támogatás

1=igen, jellemző

Kérjük, ellenőrizze, hogy a fenti NSZOR kategória jellemző-e a szervezetükre!

05

Válassza ki jelenlegi/tényleges tevékenységét a Gazdasági Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere (TEÁOR '08) szerint!

(Segítségére szolgál a tevékenységek részletes tartalmi leírása, amely megtalálható a KSH hivatalos honlapján:

www.ksh.hu→Osztályozások TEÁOR.)

 

8559

 

M.n.s. egyéb oktatás

 

06

Válassza ki jelenlegi/tényleges gazdálkodási formáját a Gazdasági szervezetek gazdálkodási forma szerinti osztályozása (GFO) szerint!

(Segítségére szolgál a gazdálkodási formák részletes tartalmi leírása, amely megtalálható a KSH hivatalos honlapján:

www.ksh.hu→Osztályozások→Egyéb: GFO.)

 

569

 

Egyéb alapítvány

 

07

2010

1=igen

A szervezet alapítási éve nyilvántartásunk szerint: Kérjük, ellenőrizze, hogy a megadott évszám jó-e.

08

A szervezet 2025-ben

1=működött (vagy akkor kezdte működését), és jelenleg is működik

 

               
  1. 2.  Adatkarbantartás

(Az adatkarbantartási részt abban az esetben is kérjük kitölteni, ha a szervezet nem működött!)

01

A KSH Nonprofit Regiszterében az Önök szervezetéről az alábbi név adat szerepel:

ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

2=nem

Akarja javítani a fenti nevet?

02

A szervezet jelenlegi székhelyének hivatalos címe a nyilvántartásunk szerint:

Irányítószám

Település

 

Cím

Telefonszám

1147

BUDAPEST

PÓSA LAJOS U.61

 

1

7850917

2=nem

Akarja javítani a fenti adatokat?

 

03

A szervezet jelenlegi hivatalos képviselőjének adatai a nyilvántartásunk szerint:

Irányítószám

Település

 

Cím

 

Telefonszám

1147

BUDAPEST

PÓSA LAJOS U.61

 

 

 

 

 

A szervezet hivatalos képviselőjének neve

 

A képviselő e-mail cí

me

 

MADARÁSZ KÁROLY

 

 

 

2=nem

Akarja javítani a fenti adatokat?

04

A szervezet jelenlegi levelezési adatai a nyilvántartásunk szerint:

A szervezet levelezési címének esetében a címzett neve

 

ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

 

Irányítószám

Település

Cím

Telefonszám

1147

BUDAPEST

PÓSA LAJOS UTCA 61.

 

 

2=nem

Akarja javítani a fenti adatokat?

05

A szervezet postai elérhetősége:

06

  A szervezet e-mail címe:             

07

1=igen

A szervezet képviselője hozzájárul-e címének, telefonszámának, e-mail címének a nonprofit regiszterben illetve a Civil Információs Portálon történő közzétételéhez?

  1. 3.  Alapinformációk

01

Az alapítás éve:

2010

 

02

A szervezet közhasznúsági státusa 2025-ben:

4=közhasznú, és korábban is az volt

 

03

A szervezet hatóköre (tevékenysége, célja, tagjai, támogatói, a szolgáltatatásait igénybe vevők köre alapján)

7=országos

 

04

Alap-, illetve közhasznú tevékenysége(i) legjellemzőbben mely terület(ek)hez köthető(ek)?

Legalább egy választ adjon meg!

05=oktatás

  1. válasz:

04=szabadidő, hobbi

  1. válasz:
  2. válasz:
  3. 4.  Tagok, foglalkoztatottak, önkéntesek, segítők

01

Voltak-e szervezetüknek 2025-ben nyilvántartott magánszemély és/vagy jogi személy tagjai?

(Amennyiben „4=nincs tagság” választ jelöli meg, akkor a szervezetnek semmilyen tagdíjbevétele nem lehet, így a 6. táblában ilyen bevételt nem tüntethet fel!)

02

1=igen

Volt-e szervezetüknek 2025-ben fizetett alkalmazottja (közfoglalkoztatási jogviszonyon kívül)?

Ha voltak fizetett alkalmazottaik, akkor a bér- és járulékköltségeknek szerepelnie kell a 8. tábla 03. sorában.

Ha igen,

6

4

2

teljes munkaidőben – heti 40 órában – foglalkoztatottak száma (fő) részmunkaidőben – legalább heti 20 órában – foglalkoztatottak száma (fő) részmunkaidőben – kevesebb mint heti 20 órában – foglalkoztatottak száma (fő)

 

03

Volt(ak)-e 2025-ben a szervezettel önkéntes jogviszonyban álló személyek?

Kérjük, az iskolai közösségi szolgáltot teljesítő diákokat önkéntesként ne vegyék számításba!

Ha igen,

a szervezettel önkéntes jogviszonyban álló személyek száma (fő) egy önkéntes jogviszonyban álló személy átlagos havi munkaideje (óra)

 

1=igen

 

 

10

2

 

04

2=nem

Volt-e szervezetüknek 2025-ben – a szervezettel önkéntes jogviszonyban nem álló – rendszeresen dolgozó önkéntese (akár tagok közül is)?

Kérjük, az iskolai közösségi szolgáltot teljesítő diákokat önkéntesként ne vegyék számításba!

05

2=nem

Végeztek-e alkalmanként – a szervezettel önkéntes jogviszonyban nem álló – magánszemélyek a szervezetük részére 2025-ben önkéntes munkát?

Kérjük, az iskolai közösségi szolgáltot teljesítő diákokat önkéntesként ne vegyék számításba!

06

1=igen

Fogadott-e a szervezetük 2025-ben iskolai közösségi szolgálatot (IKSz) teljesítö diákokat?

Ha igen, az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok száma (fő)

 

1

 

 

  1. 5.  Főbb mérlegtételek, 2025. december 31. (Nonprofit gazdasági társaságoknak nem kell kitöltenie!)              ezer Ft-ban

 

Eszközök

 

 

Források

 

01

Pénzeszközök

264

06

Saját tőke

15 515

02

ebből: Készpénz (pénztár)

245

07

Bankhitelek

 

03

Követelések

16 627

08

Szállítói tartozások

66

04

Készletek

 

09

Egyéb kötelezettségek

3 749

05

Befektetett eszközök

2 439

10

Mérlegfőösszeg

19 330

  1. 6.  A nonprofit szervezet bevételei 2025-ben (Kérjük pénzforgalmi szemléletben kitölteni!)  ezer Ft-ban

 

 

Megnevezés

Összes bevétel

Ebből: pályázat útján nyert (ezer forintban)

(továbbutalási céllal kapott támogatások is)

a

b (b < = a)

01

Fel nem használt korábbi bevétel (áthozat)

 

 

02

Központi állami támogatás

költségvetésből (minisztériumoktól) származó normatív (fejkvótás)

137 736

 

03

költségvetésből (országgyűlés,

minisztériumoktól) származó nem normatív

 

 

04

központi alapokból (pl. Munkaerő-piaci Alap)

 

 

05

TB-alapoktól (MÁK-NYUFIG, NEAK)

 

 

06

Nemzeti Együttműködési Alaptól (NEA)

 

 

07

személyi jövedelemadó 1 %-a

572

 

08

a társasági adóról és osztalékadóról szóló tv. szerint

vállalkozásoktól előadó-művészeti szervezetek, illetve látványcsapatsportok támogatási rendszerén keresztül (TAO)

 

09

áfa (általános forgalmi adó) visszatérítés (méltányossági alapon is)

 

10

Önkormányzati támogatás

normatív (fejkvótás)

 

 

11

nem normatív

 

 

12

helyi költségvetési intézménytől

 

 

13

helyi iparűzési adóból közvetlenül felajánlott

 

 

 

14

Belföldi magán-

támogatás, pénzadomány

bankoktól, pénzintézetektől, biztosítóktól

 

 

 

15

vállalatoktól, társas vállalkozásoktól

230

 

 

16

(köz)alapítványoktól, társadalmi szervezetektől, egyházaktól pártoktól

 

 

 

17

lakosságtól, magánszemélyektől, egyéni vállalkozóktól

2 460

 

 

18

Külföldi támogatás, pénzadomány

európai uniós programból, forrásból

 

 

 

19

egyéb állami, önkormányzati szervtől, intézménytől, programból

 

 

 

20

vállalatoktól, vállalkozóktól, bankoktól

 

 

 

alapítványoktól, társadalmi szervezetektől, egyházaktól, pártoktól

 

 

 

21

 

22

magánszemélyektől

 

 

 

23

Tagdíjbevétel

(egyéb tagi hozzá-

járulások és

szolgáltatási díjak nélkül)

magánszemély tagoktól

 

 

 

24

jogi személyektől, tag-, helyi és alapszervezetektől

 

 

25

Alap-, illetve

közhasznú

tevékenység bevétele

állami, önkormányzati szervektől szolgáltatási, megbízási ár-, díj- és értékesítési bevétel

 

 

 

26

egyéb jogi és magánszemélyektől szolgáltatási, megbízási ár-, díj- és értékesítési bevétel

56 673

 

27

Gazdálkodási bevétel

vállalkozási tevékenységből

 

 

 

 

28

bérleti díjakból származó bevétel

 

 

 

29

tárgyi eszköz értékesítésből származó bevétel

 

 

 

30

kamatbevétel, kamatjóváírás

 

 

 

31

pénzügyi műveletekből, befektetésekből (pl. értékpapírhozam, árfolyamnyereség)

 

 

 

32

További, az előzőek egyikébe

sem sorolt bevétel

hitel- és kölcsönfelvétel, tagi kölcsön

 

 

 

 

33

fentiekbe nem sorolható bevételek, összesen

 

 

 

 

(Kérjük részletezve összeggel megnevezni!)

 

 

 

 

34

Összes bevétel 2025-ben (02+03+03+…+31+32+33)

197 671

 

 

 
             

 

  1. 7.  Adott támogatások, juttatások, adományok 2025-ben          ezer Ft-ban

 

Megnevezés

Pénzbeni (pályázati) támogatás, juttatás,

adomány, ösztöndíj, pályadíj, segély stb.

(továbbutalások is)

A szervezet által vásárolt, továbbadományozott

természetbeni juttatás értéke

Az összegnek szerepelnie kell a 8. tábla 12. sorában is!

01

Lakosságnak, magánszemélynek

Belföldi

kedvezményezettnek

 

 

 

 

 

 

02

 

Külföldi

kedvezményezettnek

 

 

03

Szervezetnek, intézménynek

Belföldi

kedvezményezettnek

 

 

 

 

 

 

04

 

Külföldi

kedvezményezettnek

 

 

8. Költségek (ráfordítások) 2025-ben

ezer Ft-ban

01

Anyag-, áru-, készletbeszerzés

12 834

02

Szolgáltatás vásárlás (vállakozási szerződés alapján végzett munka is)

16 298

03

Foglalkoztatottak bruttó bérköltsége

35 853

04

Megbízásos jogviszonyban állók bruttó megbízási díja

1 440

05

Személyi jellegű egyéb kifizetések (étkezési hozzájárulás, költségtérítés stb.)

 

06

Munkáltató által fizetett szociális hozzájárulási adó (korábban nyugdíj- és egészségbizt. Járulék

4 105

07

Értékcsökkenési leírás

332

08

Adóbefizetések (áfa, gépjárműadó, társasági adó)

 

09

Egyéb költségek (pl. bankköltség, biztosítások, bérleti díj)

694

10

Kamatfizetés

 

11

Pénzügyi műveletek ráfordításai (árfolyamveszteség stb.)

 

12

Egyéb (az előzőek egyikébe sem sorolt) ráfordítások

127 469

13

Hiteltörlesztés

 

14

Felhalmozási és tőke jellegű kifizetések

 

15

Összes kiadás és költség (01+02+…+13+14)

199 025

           
  1. 9.     Részletező adatok a 6. és a 7. táblában közölt kapott, illetve adott támogatásokról           ezer Ft-ban

Kapott, eszközbeszerzéssel kapcsolatos pénzbeni és természetbeni támogatások (továbbutalási céllal kapott, továbbadott is)

Beruházási támogatás

01

Bankoktól, pénzintézetektől, biztosítóktól

 

02

Vállalatoktól, társas vállalkozásoktól

 

03

(Köz)alapítványoktól, társadalmi szervezetektől, egyházaktól, pártoktól

 

Adott, eszközátadással-, eladással kapcsolatos pénzbeni és természetbeni támogatások (továbbutalási céllal adott is)

Beruházási támogatás

04

Bankoknak, pénzintézeteknek, biztosítóknak

 

05

Vállalatoknak, társas vállalkozásoknak

 

06

(Köz)alapítványoknak, társadalmi szervezeteknek, egyházaknak, pártoknak

 

  1. 10.  Immateriális javak és tárgyi eszközök állománynövekedése          ezer Ft-ban

 

Immateriális javak

01

Új eszköz beszerzés, értéknövekedés

 

02

Használt eszköz beszerzés, átvétel

 

 

Tárgyi eszközök

03

Új eszköz beszerzés, értéknövekedés

 

04

Használt eszköz beszerzés, átvétel

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 269
Tegnapi: 304
Heti: 996
Havi: 2 488
Össz.: 375 252

Látogatottság növelés
Oldal: 2025. évi Statisztikai jelentés
ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2026 - aranylonapraforgo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »